Hajónapló: Tahiti - Moorea - Húsvét-sziget

Miután körbevitorláztuk Bora Bora, Raiatea és Tahaa szigeteit, visszatértünk Tahitire, kirándultunk Moorea szigetén, aztán felfedeztük a világ közepét, Rapa Nui, azaz a Húsvét-sziget szobrai között.

Hamar elrepült az egy hét hajózás, amiről az előző beszámolóban írtunk. Bár általában a charterhajókkal a leadás előtti este vissza kell érkezni a bázisra, most elég volt reggel 8-ra visszaérnünk. Napkelte után nem sokkal elhagytuk Taputapuatea öblét, hogy a kora reggeli szivárvány kíséretében megérkezzünk a kikötő előtti bójára. A személyzet már várt bennünket, megtankoltunk, majd összepakoltunk és leadtuk a hajót – káresemény és kaució levonás nélkül.

A repülő indulásáig még maradt annyi időnk, hogy besétáljunk Uturoa, a sziget fővárosának számító falu központjába, ahol a piacon meghallgattunk egy spontán helyi koncertet, ukulele, gitár és dobok kíséretével. Aztán irány a reptér, ahol szintén helyiek énekelgettek, szintén előkerült egy-két ukulele – végtére is nem túl nagy hangszer. Nem tudtuk meg, hogy az úton-útfélen hallható gyakori zeneszó összefüggésben van-e az év ebben az időszakában szokásos zenei ünnepre való készülődéssel vagy sem, mindenesetre az volt az érzésünk, hogy valószínűleg minden polinéz ruha alatt megbújik egy-egy ukulele.

Tahiti

Mivel az atollok között hajózás után nem is vártunk katartikus élményt a túlnépesedett főváros, Papeetee zsúfolt utcáinak, soksávos útjainak és bevásárlóközpontjainak látványától, ezért a szállásunkat Tahitin a nyüzsgő fővárostól távolabb foglaltuk le, a hegy oldalában, hihetetlen kilátással az óceánra. A folyóvizes zuhanyzás és egyéb wellness programok után a főváros kikötőjében felállított food truck negyedben vacsoráztunk, és a környék vigalmi negyedének bárjaiban folytattuk az esti programot, ahol kitaláltuk, hogy másnap átmegyünk Moorea szigetére.

Az éjszakai programhoz képest szürreálisan korán, az első komppal indultunk reggel Moorea-ra. A páratlan szépségéről ismert sziget, Pao Pao öblében horgonyzott Cook kapitány is, aki  –  hozzánk hasonlóan – Tahitiről érkezett ide. Érdekes módon a hely ma már a Cook öböl nevet viseli.

Már a Cook-öböl partjáról észrevettük, hogy az öblöt körülölelő kilométernyi magas hegyek egyikének oldala valami nagyon furcsa zöld színben pompázik, de a sok zöld és türkiz színkavalkád miatt nem nagyon volt értelmezhető, mit is látunk. Elhatároztuk, hogy utánajárunk.

Gyümölcsnap Moorea-n

Felautóztunk a hegyoldalba, ahol egy hatalmas ananászültetvényt találtunk. A nyomokból látszott, hogy szüret után érkeztünk, de a trópusi környezetben gyorsan érő gyümölcsnek és a hanyag betakarításnak köszönhetően maradt nekünk is bőven. Egy svájci bicskával és egy manikűr ollóval dolgoztunk. Faltuk az ananászt, csurgott mindenütt a leve. Mint a gyerekek. Megállapítottuk, hogy életünk ananászát találtuk meg. És maradt elvitelre is… Az ananászültetvényt trópusi gyümölcsfák szegélyezték, létrehozva a tökéletes trópusi gyümölcs válogatást: mango, banán, ananász, kókusz, bread fruit, papaja.

Aztán később Moorea legmagasabb pontjának közelében egy ősi polinéz szent hely mellett találkoztunk még egy gyümölccsel, amiről csak egy mellékmondatban tudtuk meg, hogy a világ egyik legmérgezőbb magját tartalmazza (Cerbera odollam). Bár csak a magja veszélyes, a gyümölcs maga ehető, ennek ellenére nem vettük fel a gyümölcsnap menüjére.

James Cook Kapitányt a mai napig különös tisztelet övezi a szigeteken, aki jó kapcsolatot alakított ki a helyiekkel, lefektette a kereskedelem alapjait és megismertette a helyiekkel a civilizációnk egyes vívmányait. Már az első híradások beszámoltak az alkohol polinézekre gyakorolt hatásáról, akik korábban maximum erjedt kókusznektárt szürcsölhettek. Valószínűleg ezzel összefüggésben Cook kapitánynak köszönhetjük a helyieket és a turistákat egyformán sújtó vasárnapi alkoholtilalmat is. A szállodákon kívül sehol nem lehet alkoholt kapni. Ez persze délelőtt még nem jelentett számunkra semmilyen megpróbáltatást, de délutánra azért úgy éreztük, megérdemelnénk egy sört.

Így történt, hogy megittuk életünk legdrágább italát Moorea egyik legexkluzívabb szállodájának beach bar-jában. A hely, a part, a víz, a kiszolgálás, egyszóval minden hibátlan volt. Árakról nem beszélünk, s hogy a későbbiekben se jusson eszünkbe mérlegelgetni, az összeget titkosítottuk.

Egy kis kifőzdében ebédeltünk meg a Cook öbölben, majd a délutáni szieszta következett egy közeli, helyiekkel zsúfolt beach-en. Gyerekek játszottak a vízben, felnőttek beszélgettek az árnyékban, szólt a zene, volt ukulele is, néhányan fociztak – igazi vasárnapi hangulat a paradicsomban. Az elég hamar világossá vált, hogy a jókedvnek Cook Kapitányhoz köthető okai vannak, így vettem a bátorságot, és megközelítettem az egyik jókedvűen dűlöngélő csapatot, hogy van-e még abból, amitől ilyen jókedvűek. Nem voltam felkészülve a nyelvi problémára, pedig illett volna. Nekik az angol nem ment, nekem a francia. Ekkor egy nyelvi furmányt bevetve megpróbálkoztam az igen foghíjas, de mégiscsak francia alapú seychelle-szigeteki creol tudásommal, de csak fokoztam a zűrzavart. Sőt egy kicsit elkezdtek gyanakvóan nézni, de megérezhettek valamit az elszántságomból. Végül a társaság legjobban pantomimező tagja elmutogatta, hogy ha a sör kell, akkor menjek utána, ha nem, akkor az ellenkező irányba. Vetettem egy pillantást a beach-en ücsörgő csapatomra, akik biztatóan bólogattak, és hamarosan bekerültem a helyi vérkeringésbe és egy család kertjében működő zugitalboltban találtam magam. A kertben egy gigászi fagyasztóláda állt az árnyékban, benne jegesre hűtött Hinano sörökkel. Kétszer fordultam.

Búcsú Tahititől

A hétfőt Tahitin töltöttük és körbeautóztuk a szigetet. Lehet, hogy szentségtörés, de Tahiti nem hozta azt az élményt, amit az ember első hallásra vár. Francia Polinézia a világ egyik legszebb helye, azonban ez pont a főszigetre, Tahitire csak korlátozottan igaz. Kicsinek nagy, nagynak kicsi. A legszebb partszakaszokat a szállodák foglalják el, a többi az urbanizáció áldozata lett. Papeetee-vel a fővárossal csak azután békéltünk meg, hogy tudomásul vettük, hogy ilyen. Nem egy hangulatos trópusi hely, hanem egy forró, nyüzsgő, zajos nagyváros, tele bárokkal, éttermekkel, sörözőkkel. Ha a világ legszebb atolljaiban hajózás után, még Tahitin is különleges kalandokra és helyszínekre vágysz, több időt és nagyobb előkészületeket igényel. Már vannak ötleteink, és ezekről a legközelebbi beszámolónkban majd írunk is.

Kedden éjszaka mentünk ki a reptérre. Leadtuk a bérelt autót és az internet routert, és még mindig maradt egy kis időnk élő ukulele zenét hallgatni a reptéren, ugyanis hajnal 3-kor indultunk tovább következő úti célunkra, a Húsvét-szigetre.

Húsvét-sziget

A szigetet (ami egy, tehát nem szigetek) 1722 húsvét vasárnapján fedezték fel, innen a neve. Én 1994-ben láttam a sziget mondájáról szóló Rapa Nui című mozifilmet, innen az érdeklődés. És azóta tudtam, hogy el fogok jutni ide. Rapa Nui a helyi nyelven a Világ közepét jelenti, de ez a világ legtávolabbi pontján van. A sziget története az emberi civilizáció egyik legrejtélyesebb, és egyben legnyugtalanítóbb története egy civilizáció pusztulásáról, egy ökológiai katasztrófáról.

Tahitiről 5 órányi utazással 5 időzónát átrepülve kora délután szálltunk le. Bicky, a szállásadó hölgy, a polinéz hagyományoknak megfelelően virágfüzérrel várt bennünket a reptéren. Mindegyik helyi szállás szimpatikus volt az interneten, ezért többet is befoglaltunk, de a nehéz választást végül a szokásos időzóna probléma oldotta meg helyettünk. Ugyanis a foglalásunk lemondási határideje egy nappal korábban volt Húsvét-szigeten, mint nálunk Budapesten. Így történt, hogy a segítőkész Bicky vendégszeretetét élvezhettük három napig.

A Húsvét-sziget közel fele egyetlen nagy nemzeti park, ahova belépőt kell venni. Összeszedtük a szükséges infókat, megterveztük az előttünk álló két napot és megvettük másnapra a jegyeket, amivel egy nap alatt az összes látványosság bejárható. Besétáltunk a fővárosba, hogy belekóstoljunk az egyetlen település, az alig 5000 lakosú Hanga Roa hangulatába, megnéztük a kikötőt, majd a házunk közelében álló szobrok felé vettük az irányt, hogy a naplementére a legjobb helyen legyünk. Az óriási szobrok mögött lenyugvó nap és a végtelen óceán látványától megbabonázva hosszasan ücsörögtünk a parton. Fokozta a fokozhatatlant, hogy a naplemente után megkóstoltuk a Húsvét-sziget egyik helyi sörét. Lehet, hogy csak az események hatására, de úgy gondolom, feltették magukat a világ sörtérképére, méghozzá igen előkelő helyre.

Rapa Nui Nemzeti Park

Korán kezdtük a napot, hogy kényelmesen végigjárhassuk a sziget összes látványosságát. A Rapa Nui Nemzeti Park 1995 óta az UNESCO Világörökség része. A kráterhez közeli múzeumnál kezdtünk, ahol megismerhettük a sziget történetének legelfogadottabb, tudományosan is alátámasztott történetét. A polinéz hajósok i.sz. 300-500 körül érkezhettek a szigetre és társadalmuk a XVII. századig virágzott, majd gyors összeomlás következett. Sok a rejtély történelmükben, így leginkább csak a legendákra támaszkodhatunk. Azt a múzeum egyik dolgozójától megtudtuk, hogy az 1994-es mozifilm (producer: Kevin Costner), úgy mutatta be a történteket, ahogy a legtöbb rapanui véli.

A nemzeti park a sziget régészeti leleteken keresztül mutatja be a rapanuik történelmének különböző időszakait és társadalmi szokásait. Kb. 900-tól kezdődően a szigetlakók hatalmas kőszobrokat, (moai) és szent kőhalmokat (ahu) kezdtek építeni. A szigeten csaknem ezer szobor található, 2 és 10 méter közötti magasságuk döbbenetes munkáról árulkodik. Tényleg minden szobornál megilletődve álltunk, de volt három helyszín, ami mindent vitt.

Rano Raraku, a kőbánya. Itt faragták ki kézzel a vulkáni kőből a szigeten található összes szobrot. A helyszínen maradt, félkész szobrok segítettek a módszerek megismerésében. A sziget egyik homokos partszakasza Anakena, ahol az első Rapa Nui király, Hoto Matu’a és a legelső polinézek kötöttek ki. Itt egy kitűnő, fürdésre alkalmas beach is van, a moaik háta mögött, bár a víz meglehetősen hűvös Bora Bora lagúnái után. És végül Tongariki a legnagyobb szoborcsoport, ahol 15 moai áll az ahun. Nekem ennek a képe vésődött be már az utazás előtt is a legjobban, és hihetetlen érzés volt élőben látni. A napot ismét Ahu Tahai, a házunkhoz közeli szoborcsoport mellett zártuk.

La Rose története

A Húsvét-sziget a mai napig az egyik legnehezebben megközelíthető pontja a világnak. Repülőtere ugyan van, sőt az űrsikló számára is alkalmassá tették, de víz felől továbbra is nehézkes a megközelítés, rossz időjárás és nagy hullámzás esetén pedig egyenesen lehetetlen. Kereskedelmi kikötője nincs, a teherhajók a sziget mellett horgonyozva, kishajókkal szállítják partra az árut. A kis kikötőkben csak helyi halászhajók állnak és olykor vitorlások is, de csak szép idő esetén, mivel a folyamatos hullámzás és zátonyok miatt nem nyújt biztonságos menedéket. A barátságtalan körülmények a horgonyzó hajókra is folyamatos veszélyt jelentenek és sok havária történik a megközelítések során is.

2012. március 14-én a kanadai „La Rose” nevű vitorlás szenvedett hajótörést, miközben Hanga Piko kikötőjébe próbált meg behajózni. Egy helyi segítő motorcsónakkal mutatta a bevezető utat a vitorlás hajó előtt, ám a megközelítés drámai fordulatot vett és a zátonyon végződött. A videón megnézhető a baleset, amiből nagyon sokat lehet tanulni.

Nagyon fontos, hogy mindig kérjük ki a helyiek javaslatát és segítségét, ha ismeretlen helyre hajózunk be – függetlenül attól, amit a térképen, pilotkönyben olvastunk.
A helyi ismerni fog minden sajátosságot, pl. a megközelítés módját. De nem ismeri – nem ismerheti – a hajó tulajdonságait, sebességét és manőverezhetőségét, a skipper és a hajó reakcióit, az esetleges további korlátokat. Számolni kell továbbá kommunikációs problémákkal is.
És a végső döntést mindig, mindenkor a skippernek kell meghoznia a rendelkezésre álló információk alapján. When in doubt stay out!

Sokszor megnéztem ezt a videót az elmúlt években. Most, hogy a saját szememmel, a helyszínen láthattam a körülményeket a kikötőbe vezető hajózási útvonalon és éreztem azt, ahogy a sziget vonzza az embert, szerintem közelebb kerültem a történtek megértéséhez. Megtaláltuk az egykor Földkerülésre épített, kiválóan felszerelt hajót is – illetve ami maradt belőle. Szomorú látvány volt, de mindig emlékeztetni fog arra, hogy mennyi mindenre kell figyelni a biztonságos hajózás során, az utolsó pillanatig.

Napkelte Anakena szobrainál

Két naplementét láttunk a Húsvét-szigeten, de úgy éreztük, nem mehetünk innen haza úgy, hogy ne lássuk a napfelkeltét a szobrok mögött. Hosszú útunk során most először zavarodtunk bele az időzónákba, így sikerült majd’ két órával előbb kiérni a sziget keleti oldalára. Persze nagyon boldogok voltunk, hogy szinte csak mi vagyunk… Aztán szép lassan megérkezett a többi turista, és kisvártatva a nap is. Bár aznap reggel a Nap felhők mögül bújt elő, páratlan élmény volt.

Utolsó délelőttünket a városban töltöttük, ahol a moai faragás hagyományai erősen élnek a mai napig. Nyilván minden helyi tud kis moai-t csinálni. Mivel ma már szigorúan tilos a szigetről bármilyen követ kivinni, így valami könnyű anyagból gyártják a replikákat, amiből természetesen mi is bevásároltunk. Aztán összepakoltunk, elköszöntünk Bickytől, felbélyegeztük és feladtuk a postán képeslapjainkat és kimentünk a reptérre, hogy meghallgathassuk a különböző változatokat a járatunk törlésének okairól. Egész idáig nem volt semmi gondunk a járatokkal, pedig nem keveset repültünk. Jött némi téblábolás, tanácstalankodás, majd egy busz, ami visszavitt minket a városba, kaptunk egy ebédet, aztán egy ígéretet, hogy este jön egy gép, amivel eljutunk Santiago de Chilébe. Amivel pont lekéssük a Madridon át Bécsbe induló csatlakozásunkat…

Két reggeli Chilében

Helyi idő szerint hajnal 2-kor érkeztünk meg Chile-be, ahol közölték, hogy holnapután tudnak feltenni egy járatra, ami két nap alatt 3 átszállással ér Bécsbe, ahova a jegyünk szólt. Na, ez így a vége felé nem hiányzott. Emlékeztem, hogy van egy Madrid-Budapest járat is, amit az irrálisan magas ára miatt elvetettünk az út tervezésekor. Feltettem egy kérdést az ügyintézőnek: „Budapestre nem megy járat ma délelőtt?” A hölgy kalapálta a billentyűzetet, majd felnézett és közölte: „De hát Bécs egy másik országban van!” Mondtam, sebaj, onnan már boldogulunk. Újabb kalapálás után újabb kérdés: „Van szabad hely Budapestig. Biztos, hogy elfogadják?” Hát elfogadtuk. Ahogy a taxit és a szállodai szobát is. Reggel 4-re értünk a szállodába, ahol épp megnyitott a reggeliző, így megreggeliztünk. Aztán aludtunk egy keveset, és mivel induláskor még nyitva volt a reggeliző, megint megreggeliztünk.

 

Így Földkerülő túránk chilei mérlege egy éjszaka és két reggeli lett. Összesen nyolc országot érintettünk az út során, és rengeteg különleges élményben volt részünk. A nyugatról keletre utazással, a dátumválasztó vonal átlépése miatt kétszer ünnepeltük a nőnapot és a Zoltán napot. Egy hét alatt 120 mérföldet hajóztunk Francia Polinéziában. És tulajdonképpen elrepültünk Bécsből Budapestre. A szokásosnál kicsit több átszállással. 

Következő hajónaplónkkal a Seychelle-szigetekről jelentkezünk.