Két hét nem tengerparti nyaralós program Mexikóban – víznyelők, maja romok, régi kisvárosok közt.
Miért pont Mexikó?
Mexikó már egy jó ideje ott motoszkált a fejemben, nevezetesen az, hogy igazságot kell neki szolgáltatnom. 1996-ban voltam már itt, de csak 3-4 nevezetességet néztünk meg egy alacsony költségvetésű, kicsit hippis hangulatú utazáson. Bár a pipát akkor kitettem Mexikó neve mellé a meglátogatott országok listáján, időnként eszembe jutott, hogy ez nem fair, jóval alaposabban körbe kellene néznem. Mostanában nagy favorit lett az ország a magyar utazók körében, hiszen ide nem kell se oltás, se teszt, bárki utazhat. Gondoltam, akkor most sorra kerítem én is – nincs semmi fakszni, nem kell félni, hogy elfelejtek egy nyomtatványt vagy tesztet, csak felülök a repcsire és kész.
Útiterv
1. nap: érkezés Cancunba, busz Playa del Carmenbe
Szállás két éjszakára La Pasion Colonial Hotel, Playa del Carmen
2. nap: Playa del Carmen (nagy alvás, pénzváltás, SIM kártya, autóbérlés, stb.)
3. nap: Valladolid környéki víznyelők
Szállás három éjszakára: airbnb, Valladolid
4. nap: Ek Balam Kas Coloradas
5. nap: Chichen Itza
6. nap: Uayma, Izamal
Szállás: Departamentos X Kanlol, Izamal
7. nap: Homún környéki víznyelők és Mayapan
Szállás: La Casa del Turix, Merida
8. nap: Uxmal
Szállás: Hotel Maculis, Campeche
9. nap: Calakmul
Szállás: Hotel Villa Calakmul, Xpujil
10. nap. Kohunlich, Dzibanché és Kinichná
Szállás két éjszakára: Teki-sha Home and Suites, Bacalar
11. nap: Bacalar víznyelői és strandjai
12. nap: Vezetés Tulumba, Muyil érintésével
Szállás két éjszakára: airbnb, Tulum
13. nap: Tulum
14. nap: vissza Playa del Carmenbe autót leadni, majd busszal a cancuni reptérre
Ha tengerparti pihenés helyett hasonlóan sűrű programot tervez összeállítani, előbb kérdezze meg orvosát vagy gyógyszerészét!
Playa del Carmen
Azt sejtettem, hogy Playa del Carmen nem egy kis autentikus, eldugott kis hely lesz, hiszen a Cancun-Playa-Tulum szentháromság része, ahova a tengerpartot imádó turisták zarándokolnak. De azért meglepődtem, hogy a Starbuckstól az Old Navy-ig mennyi amerikai cég van jelen. Láthatóan meglehetősen sok külföldi költözött ide hosszabb időre, mert csak magyarokból is számos digitális nomád van jelen, és a hotelem ablakából láttam, ahogy a szőke hölgyek siettek reggel az összecsavart szőnyegükkel a jógaórára. Na de meg lehet érteni – a klíma jó, a kaja remek, program van elég.
A város ütőere az Avenida 5, itt van az autóbusz állomás és megannyi üzlet plusz bár is. Az itt levő hotelek nagyon hangosak, úgyhogy én igyekeztem egy kicsit távolabb lakni – de úgy, hogy azért még gyalogtávolságba legyek a busztól. Über ugyanis itt nincs, a taxi pedig drága. A La Pasion Colonial Hotel Boutique By Bunik nem volt olcsó, de az utazás első és utolsó szállására általában kevésbé sajnálom a pénzt. Jó az elején kényelmes helyen szusszanni, kialudni és összeszedni magam, illetve az utazás végén nyugodtan pakolni, jó erős és meleg zuhanyt venni, stb. Közte aztán elvagyok bárhol:-)
Én mindenesetre nem akartam itt maradni, jobban vonz a felfedezés, úgyhogy felvettem a bérelt autót és indulás. Apropó, bérautó. Kifejezetten azért jöttem át Playa del Carmenbe a cancuni reptérről, mert az ottani cégekről kizárólag horrorisztikus véleményeket olvastam, gyakorlatilag egyiktől se mertem bérelni semmit. Itt viszont volt egy pici cég, amit mindenki dicsért (Isis), az ő kedvükért buszoztam egy órát a gép esti érkezését követően.
Valladolid
Három éjszakára Valladolid volt a bázisom – innen remekül megközelíthető Ek Balam, Chichen Itza és sok festői cenote. Különösebben nem kell az útikönyvre hagyatkozni, nincs itt olyan látnivaló, ami ha kimarad, eljön a világvége. Egy nagyon kellemes, szerethető város, ami nagy, mégis kisvárosi hangulatú a sok színes, földszintes házikó miatt. A vezetés kicsit trükkös, mert a belvárosban sok utca egyirányú. Ez nincs jelölve sehogy, és a wazze se tudja, úgyhogy általában empirikusan lehet csak kitapasztalni melyik: amikor a szembejövők mutogatnak, hogy valami baj van!
Két jó éttermet is tudok ajánlani: a Yakunaj Cocina Mexicana és az Ahal étterem egyaránt bevált!
Valladolid környéki cenoték
Ha van igazi „mexikum”, akkor azok a cenoték. Bár ezek a természetesen kialakult, kútszerű üregek az egész világon megtalálhatóak, legtöbb mégiscsak itt van Mexikóban, azon belül is a Yucatán-félszigeten. Becslések szerint 7-8000 is lehet belőlük, de sok magánterületen van, meg újak is folyamatosan kialakulnak, így nem könnyű őket leltározni. A cenote jellemzően meredek falú, kerek felszínforma, ami akkor keletkezik, amikor egy a föld alatti barlang teteje beomlik. A maják nagyon tisztelték ezeket a víznyelőket, hiszen a friss vizet biztosították, valamint hitük szerint a kapcsolatot egy másik világgal. És hogy miért pont itt gyakori? Errefelé a talaj elsősorban mészkőből áll, és ez kedvez a létrejöttüknek.
Valladolid környékén nagyon sok ilyen van, négyet kerestem fel. Van, amely szinte teljesen barlangszerű, csak egész pici nyílás van a mennyezeten és sok benne a cseppkő, erre jó példa a Cenote Xkeken.
Olyan is van, ami szinte teljesen nyitott, ilyen például a San Lorenzo Oxman, ahol a kedvenc időtöltés a liánokról való vízbe ugrálás – volt, aki akrobatikus ügyességgel szaltózott, másoknál felszisszent a közönség, nem fájt-e a hasas. Ez a víznyelő azért is különleges, mert az itt élő fák gyökerei az egykori felszíntől lógnak be a vízbe.
A Cenote Suytun olyan, mint egy elegáns fotóstúdió a kiépített platformmal, amely előtt profi fotós (!) tanyázik és különféle csomagokat árul. Őrület. Én nem is vettem fel először fürdőruhát, úgy mentem le, nem fogok ilyen össznépi őrületben részt venni, tele van már a net ilyen fotókkal, nem szeretek ugyanolyat csinálni. De aztán azt történt, hogy miután visszamentem az autóhoz és végignéztem a fotókat, nem tudtam kiválasztani olyat, amit majd szívesen feltennék a blogra – az üres platform nem nézett ki olyan jól, mint amikor van rajta egy modell, egy idegent meg mégse teszek az insta feed-be. Úgyhogy kicsit morcosan, de csak átöltöztem és bár minden más lány sokkal csinosabb volt, mint én, velem kell hogy beérjétek:-))
A cenote-látogatás praktikus tudnivalóiról annyit, hogy jellemzően van egy belépődíj (a Suytun és az Oxman 150 peso volt, a két másik (Cenote Xkeken és Cenota Samula, amik egymás mellett vannak, egy parkolóval) külön 80-80, de kombináltan 125). Ha valaki úszni is akar, akkor kötelező a mentőmellény – ez a két elsőben ingyenes volt, de a két utolsóban 25 peso. A cenote-etikett két fontos eleme, hogy kötelező a zuhany és tiltott a naptej, mindkettő a természet védelmében. Érdemes vízzel, élelmemmel készülni, ha sokáig akartok maradni, mert szuvenírárus millió van, de büfé szinte sehol.
Jó sokat gyalogoltam le-fel lépcsőkön a víznyelők miatt, de ez legalább jó bemelegítés volt az igazi lépcsőzések előtt, mert következnek maja piramisok!:-D Azt ne kérdezze senki, melyiket ajánlom – mind más, mindet látni kell, mindegyik egyszerűen lenyűgöző!
Ek Balam
Emlékszem, még az évtizedekkel ezelőtti látogatásom során mennyivel jobban tetszett Palenque, a dzsungelben levő kisebb piramis, mint a nagy híres Chichen Itza. Úgyhogy amikor olvastam arról, hogy Valladolidtól nem messze is van egy kevésbé ismert rommező, nem volt kérdés, hogy felkeresem. És valóban, nagyon kedves lett a szívemnek Ek Balam, ami könnyen bejárható, nincs tömeg és híres társaival ellentétben itt még fel is lehet mászni a nagy (32 méter magas) piramisra. A belépő 495 peso és van a közelében (másfél km) egy cenote is, ami további 170 peso.
Las Coloradas
Felautóztam északra egy órát Rio Lagartos városába, ami a flamingó-kolóniáról híres. Ezeket a legjobb nyáron és kora reggel nézni meg hajóról és most három probléma volt: tél volt, késő délután és egyedül nagyon drága hajót bérelni. Úgyhogy ezt elengedtem és mentem tovább a rózsaszín tó, Las Coloradas felé. Itt egy nagy rózsaszínű tó az attrakció, ahol vezetett túrára is be lehet fizetni – de én megelégedtem azzal, hogy fotóztam az út mellől. A tó különleges színe a sós környezetbe szívesen telepedő planktonoknak, vörös algáknak és a sórákoknak köszönhető. Érdekes volt, de utólag azt mondom, ennyi autózást nem ért meg.
Chichen Itza
Chichen Itza a Yucatán-félsziget, sőt egész Mexikó egyik leglátogatottabb látnivalója, úgyhogy itt nehéz okosnak lenni: még ha a reggel 8 órás nyitásra is érkezik az ember, akkor se tud egyedül lenni a romokkal. De nem csak turistából van rengeteg, árusokból is, ami engem nagyon zavart – kár, hogy őket nem korlátozzák a kapun túlra. A fenséges El Castillot már csak körbe lehet sétálni, ugyanis 2006 óta, amikor egy hölgy életét vesztette itt, már nem lehet rá felmászni.
Az El Castillo mellett a másik fő látványosság az ősi maja világ legnagyobb labdajáték pályája. Itt megrohantak az emlékek, mert amikor 1996-ban jártam itt, egy csodálatos csapat verődött össze az úton és direkt hoztunk ide egy lasztit, hogy a maják tiszteletére dobáljuk egy kicsit.
Az árusok nemcsak sokan vannak, de hangosak is – árulnak valami rikácsoló szerkezetet, amivel az őrületbe kergettek. Chichen Itza építészete csodálatos, de a meghitt hangulatot itt ne keressétek. A belépő 571 peso, plusz 80 a parkolás a kialakított helyen, de ha az országút szélén megáll az ember és besétál onnan, akkor utóbbi megúszható.
Uayma
Valladolid és Izamal közt megér egy rövid megállót Uayma városkája, nagyon szép ugyanis a temploma. Bemenni ugyan nem lehet, de kívül igen fotogén. Délután kapja a legszebb fényt.
Izamal
A tarbabarka Valladolid után egészen más városkép fogadott Izamalban, ahol minden egyes ház, templom, bolt, szóval minden épület sárga. Nagyon bájos és kedves városka, érdemes itt aludni, mert késő délután és kora reggel a legjobb sétálgatni. A városközpontban áll a természetesen rikító sárga kolostor. Kora este hatalmas vihar kerekedett, de előtte csodálatosan haragoskék volt az ég, ami tökéletes háttérnek bizonyult a sárga épületekhez.
Arra nincs megbízható magyarázat, miért lett itt minden sárga. Egyes források szerint egy pápalátogatás alkalmából pingálták át a házakat, de más források ezt cáfolják, mondván előtte is ilyen volt.
A központból csak néhány házblokk a város saját piramisa, Yucatán harmadik legmagasabbja, ami ingyen megmászható. Vasárnap reggel 8-kor, amikor kinyitották az odavezető kaput, már ott is voltam és teljesen egyedül mászhattam fel a piramisra. Azért ez elég király érzés volt, a panorámáról már nem is beszélve!
Homún
Merida környékén két város is van, ahol tömörülnek a víznyelők: Campeche és Homún. Az első városka jellegzetessége, hogy itt a cenoték bent annak az erdőben, így autóval nem igazán lehet megközelíteni őket. A turistákat sínpáron futó kis kocsik szállítják, melyeket lovak húznak. Maga a kocsihúzás nem is gond, hiszen a sínpáron könnyen megy, de több beszámoló szerint a lovak elég satnya állapotban vannak, nem igazán tartják jó karban őket. Én ezért ezt inkább kihagytam és Homúnt céloztam meg. Ide könnyen eljut Meridából kisbusszal, akinek nincs autója, a városban pedig rengeteg tuktukos áll készenlétben, hogy körbevigye a cenoték körül a látogatókat. A túravezetők az út szélén állnak a fekvőrendőrök mellett, és ahogy lelassít az autós, mutogatják a víznyelők fotóit, amiből választani lehet. Szerencsére ezek autóval is megközelíthetők, úgyhogy mehettem saját tempómban.
Három víznyelőt kerestem fel, akárcsak Valladolid környékén, most is egész más típusúak voltak. Az első a Cenote Pool Uinic volt, ami egy helyi család földjén van. Elég szürreális volt, ahogy leperkáltam az 50 pesot a jegyért, aztán követtem a családfőt a hátsó kertbe. Sétáltunk vagy kétszáz métert, aztán rámutatott egy lukra, ahol lefelé vezetett egy létra, hogy ott mehetek le. Azt hittem, itt nem találok senkit, de volt lent egy négyfős család, igaz, nem sokáig, így egy darabig egyedül lehettem lent a szürreálisan szép kék vizű, cseppkövekkel ékesített barlangban. Igazi mágikus élmény volt.
Visszasétálva az autómhoz, az út túloldalán volt a következő cenote, a Tza-Ujun-Kat nevű. Itt a létra egy kerek platformra vezet le, melynek közepéről egy hatalmas fa ágaskodik az ég felé. Itt is sok cseppkő lógott a plafontól, és csak páran voltak. Sőt, a csoda is megismétlődött, pár percre egyedül maradhattam.
A harmadik cenote a város másik végétől volt pár perc autóútra, ehhez vagy másfél kilométert kátyús földúton kellett zötykölődni, de az autóm jól bírta. Ez a Cenote Hool Kosom volt, melynek fehér sziklafalát apró kis mélyedések díszítik. Itt újra összefutottam azzal a családdal, akikkel az első helyen és kitörő örömmel üdvözöltek, mintha régi barát lennék. Az idős asszonyság, aki a nagymama lehetett, megmutatta, hogy mossam meg az arcom a friss vízzel és tegyek kicsit a fejem tetejére is, mert ez jót tesz a lelkemnek. Bár a lelkem egyébként is pompás állapotban volt, nem vitatkoztam, ő biztos jobban tudja!:-)
Fantasztikusan jól éreztem magam – sokkal családiasabb volt itt a hangulat, mint Valladolid környékén és a belépők is alacsonyabb áron voltak, mindhárom 50 peso.
Mayapan
A Mayapan rommező nem is szerepelt az eredeti tervben, de többen is ajánlották és nem volt nagy kitérő. Nagyon jól tettem, hogy felkerestem, mert elképesztő szerencsém volt az idővel. Zárás előtt másfél órával érkeztem, amikor még ragyogott a nap, de a közelgő vihar miatt mélykék volt az ég – tökéletes háttér a fotóknak. Ráadásul tömeg se volt, mindenkinek jutott a rommezőn egy saját másznivaló építmény. Épp a legnagyobb piramisról ereszkedtem le, amikor már megindultak az esőcseppek. Előző este már megtapasztaltam Izamalban, milyen az, ha itt leszakad az ég, úgyhogy futottam az autóhoz. Épp elértem és tényleg jött az özönvíz, de addigra már úgyis bejártam mindent. A belépő csekély 60 peso ide, nagyon-nagyon megéri! Bár kicsit világvége helynek tűnik, Meridából jár errefelé busz is, úgyhogy bérelt autó nélkül is elérhető.
Uxmal
Ismét egy rommező következett, ezúttal egy nagyobb – ez az árban is meglátszott, a belépő 494 peso volt, plusz 80 a parkolás. A romok hatalmas területen helyezkednek el, nagyon látványosak és változatosak, nekem talán még jobban is tetszett, mint Chichen Itza. Itt sokkal kevesebb látogató volt, mint ott, viszont kevésbé lehetett közel menni az építményekhez, gyakorlatilag kötött útvonalon, kordonok közt kellett sétálni. Viszont így is lehetett látni különösen díszes falakat. És bár a nagy piramisra nem lehetett felmászni, egy platformra igen, így látható volt az egész terület madártávlatból. Különösen érdekes a Casa del Adivino, a 39 méter magas ovális templom, amely az első csoda rögtön, ahogy besétáltam a jegyirodától. Még különösebb az volt, hogy előtte egy maroknyi ember ácsorogva és fűben ülve elmélyülten nézte a templomot anélkül, hogy a mobiljukat babrálták volna. Ilyet is rég láttam:-))
Campeche
Campeche városfalakkal körülvett kompakt óvárosa nagyon bájos a színes házakkal, de őszintén szólva nehéz megérteni, hogy került fel a világörökség listára. Manapság már valószínű nem lenne esélye, mert jobban meg kell indokolni az egyedi univerzális értéket, mint régen. Mindenesetre egy-két óra alatt bebarangolható és a városvezetés javára kell írni, hogy kiváló munkát végeztek: mintegy 2000 házat restauráltak a régi negyedben. A történelmi városrész mellett a tengerpart hosszú sétánya is szép, bár kicsit hiányoltam, hogy nem voltak tengeri finomságokat áruló streetfoodosok. A recepciós tanácsára a Marganzo étteremben vacsoráztam, nagyon szépen tálalt, finom halas fogásokat, egész baráti áron.
Calakmul
Viszonylag nemrég, 1931-ben „fedezték fel” Calakmul rommezejét, amely mélyen bent van az erdőben, mindenféle településtől távol. Mivel elég macerás eljutni ide, meglehetősen kevesen látogatják, pedig az egyik legjelentősebb maja város volt, nem véletlen, hogy a világörökség része.
Campeche és Xpujil között futó, meglehetősen jó autóútról kell lefordulni a romok felé, és 60 km-t menni egy kevésbé remek bekötőúton. Az út utolsó egyharmadában 30 km/h a javasolt maximális sebesség és sokkal többel nem is nagyon mertem hajtani, nehogy elcsapjak egy csapat jaguárt:-) Elvileg ugyanis ők is előfordulnak errefelé, de persze sajnos nem láttam egyet se, csak majmokat, agutit és pár pávaszemes pulykát.
Jegyet kétszer kell venni: a bekötőút elején magába a rezervátumba (165 peso), majd amikor megérkeztem a romterület bejáratához (85 peso). A területen bármire fel lehet mászni, van két nagy piramis is – mondanom se kell, pazar kilátással. Mivel se itt, se a közelben nincs büfé, élelmet és vizet hozni kell. A terület körbejáráshoz kb. három óra szükséges, ehhez jön a bekötőúton oda-vissza minimum kétszer másfél óra.
Nagyon jó ez a terület is, nekem csak azért nem lett a kedvencem, mert itt nem kényeztetett el az időjárás, nem voltak olyan szép fények, mint az előző napokban. Nekem pedig a boldogsághoz a jó képek készítése is hozzátartozik, bármennyire is észszerűtlen, ez van.
Három alig látogatott rommező
Xpujilból Balacar felé indultam tovább, ott volt a következő szállás, de útközben megálltam még néhány maja városnál.
Az első, ami útba esett, Kohunlich volt, egy igazán pedáns rendben tartott terület. Ékessége a Templo de los Mascarones, ahol kőbe vésett hatalmas arcok fogadják a látogatót az egyik építményen. Kevesen vannak, sok épületre fel lehet menni, és tényleg lenyűgöző az erdei környezet. Amikor megérkeztem, csak 10 autó volt a parkolóban, és simán eloszlottunk a hatalmas területen. Aztán megjött három hatalmas busznyi turista, egyből odalett a varázs, indultam is tovább. Ezzel együtt ez egy nagyon ajánlott hely, és csak 70 peso a belépő.
A következő két régészeti terület, Dzibanché és Kinichná nagyon közel vannak egymáshoz. Ezekhez is az előző autóútról kell letérni, és mintegy 20 percet autózni. Itt kétszer kell jegyet venni egyszer útközben van egy kapu, itt személyenként 100 pesot kérnek, plusz az autó után 50-et. Azt hittem, ez már maga a jegy, de nem az volt, mert amikor elértem a két rommezőt, azoknak is volt még egy plusz jegyirodája, ahol elkértek további 65 pesot. Úgyhogy az elsőt utólag nem értettem, kicsit lehúzás jellege volt, mert a kátyúkkal teli unalmas út használatáért ugyan miért kellett fizetni. No ennyi baj legyen.
Dzibanché a nagyobb terület, itt több épület is van szép környezetben. Talán itt látni a leginkább, mennyire visszahódította a természet a várost, amit most ismét igyekeznek feltárni. A hatalmas kőépületek tetejéről, oldalairól meghökkentően magas fák merednek az ég felé, kicsit Angkorra emlékeztetett a hangulatuk.
Alig pár kilométer innen Kinichná, itt csak egy nagy akropolisz van – erre viszont fel lehet menni és itt van a legnagyobb esély egyedül lenni. Legalábbis én nem találkoztam senkivel, csak az őrrel!
Bacalar
Visszaértem a Yucatán félsziget déli partvidékére, Bacalar városkába, amely egy csodálatos lagúnának ad otthont. Már az autóúton suhanva is leesett az állam, amikor megláttam, milyen különleges színe van a víznek, úgyhogy alig vártam, hogy másnap alaposan felderítsem. Erre elég sok lehetőség van, és nem tudtam, melyik a legjobb, úgyhogy végigzongoráztam mindet: két canotéhez és két beach club-hoz mentem el.
Az első célpont a Cenote Azul volt. Ez nem amolyan létrán lemászós barlang, amiket eddig láttam, hanem egyszerűen egy nagy tó. Nincs igazán hol napozni, mert a tóparton rögtön az éttermi rész van, így itt nem is maradtam sokáig (25 peso).
A következő már jobban tetszett, ez volt a Cenote Cocalitos (50 peson), ahol szép nagy füves réten lehet lazulni és a vízben hinták is vannak. A vízben jókora sziklaszerű képződmények, ősrégi sztromatolitok is találhatóak. Ez szerintem a legszuperebb hely, csak most zavaró volt, hogy az idevezető utat épp felújították és hatalmas munkagépek csinálták a zajt.
Úgyhogy egy idő után továbbálltam a Los Rapidos Bacalar klub felé, ami az egész Yucatán körút egyetlen nagy csalódása volt. Annyira erőszakos pénzlehúzás az egész, amilyet eddig egyáltalán nem tapasztaltam. 150 peso a belépő, lehet úszkálni és kajakozni a vízben, de ha le akar ülni egy asztalhoz az ember, akárcsak lerakni a cuccait, azonnal jön egy rikácsoló nő, hogy annak külön díja van.
Épp kitört a vihar, úgyhogy innen hamar szedelőzködtem, és átmentem a vendéglátóim által ajánlott Sac Ha klubba. Míg az előző helyen csak külföldi turisták voltak, méghozzá tömegével, ez utóbbi hely az itt élők kedvence és jóval nyugisabb (25 peso). Itt csak annyi bibi volt, hogy nem volt semmi kaja, úgyhogy délután, amikor már kopogott a szemem az éhségtől, visszavezettem Bacalarba, egy vízparti étterembe – az idő eddigre már úgyis viharos volt.
Muyil
A Sian Ka’an bioszféra UNESCO világörökség és megközelítésének két módja van. Az egyik egy egészen rettenetes út Punta Allenbe (utazók beszámolói szerint 20 km-t másfél óra alatt lehet megtenni a kátyúk közt ugrándozva) és onnan lehet továbbmenni hajókkal. A másik, sokkal egyszerűbb módszer 65 pesoért megváltani a belépőjegyet a Muyil rommezőre (ami egyébként a többi után már semmi meglepetést nem tartogat) és annak hátsó kijáratánál van egy újabb kapu, ahol további 50 pesoért lesétáltam a lagúnához. Ez egy alig 10-15 perces gyaloglás vadregényes pallókon.
A lagúna már a világörökségi zóna része, ahol fürödni nem lehet, de vár pár csónakos, hogy elvigyen hajózni. Én ezt kihagytam, csak nézelődtem és fotóztam egy darabig, aztán visszatértem ugyanazon az úton az autómhoz. Késő délután már megérkeztem a Yucatáni körút utolsó állomására, Tulumba.
Tulum
Reggel csodálatos napsütésre ébredtem, úgyhogy a délelőttöt strandolásnak szenteltem – utolsó esély összeszedni egy kis színt. Kis kutatómunka után a Laguna Kaan Luum lett a szerencsés kiválasztott és pont azt hozta, amiről álmodtam. Csodás világos türkiz, szinte átlátszó víz, hosszú pallósor, hinták és függőágyak a vízen, árnyékos rész pihenni és pakolni, no és a legfontosabb: nem volt tömeg! Amikor megérkeztem a parkolóba, alig 3-4 autó volt, később azért összegyűltünk, de nem volt vészes. A lagúna 9-16 óra közt van nyitva, a belépő 250 peso. Még egy alkalmi instagram-férjet is fogtam magamnak, hogy készülhessen rólam insta-kompatibilis fotó!:-)
A délelőtt nagy részét a vízben töltöttem. Az elején kicsit aggódtam a fényképezőgépért és egyéb értékekért. Persze kivihettem volna akár az autóba is, de aztán eszembe jutott, hogy magyar vagyok, így tudom a tuti lopásgátló módszert: ráterítettem a törülközőmet az értékeimre! Nem is nyúlt hozzá senki!:-))
A víz nagyon sekély volt, de így legalább viszonylag kecsesen tudtam felmászni a függőágyakba. Kicsit néha csipkedtek a halak, de így biztos lehetettem benne, hogy nem a Komjádiban vagyok. Összeismerkedtem egy nagyon szimpatikus kanadai házaspárral, akikkel Tuvaluról beszélgettünk – elég vicces volt a helyzet, hogy térdig állva a tengervízben Mexikóban kanadaiakkal ez a közös téma.
Gyors ebéd után elnéztem azért a tulumi rommezőre is, ami szombaton délután 3-kor zár, úgyhogy épphogy odaértem. Ahhoz képest, hogy a turistazóna kellős közepén van és rendkívül népszerű, csak 85 peso a belépő. A parkolótól azért kell vagy másfél kilométert sétálni ajándékboltok közt.
A nap végére pedig még beszorítottam egy cenotét. Igazán ezek voltak itt számomra a legkedvesebbek, így mindenképp ezt akartam utolsó emléknek. Sajnos errefelé, a turistás részen nincsenek olyan megfizethető kis családias cenoték, mint Homún környékén. A legnépszerűbbekkel mind akadt valami gondom. A Gran Cenote esetén a barátságtalan személyzetről, valamint az 500 pesos belépőről olvastam sok lesújtó véleményt, mások (pl. Dos Ojos vagy az Ecopark Kantun Chi) főleg búvároknak vagy snorkelezőknek valók, én meg csak nézelődni és pancsolni akartam. Van még a Cenote Corazon is, de az meg nem barlangszerű, hanem lényegében egy nagy tó, ilyet már láttam (a Cenote Azult). Végül csak ráakadtam egy szimpatikusra: a Cenote Taak Bi Ha a rendkívül népszerű Dos Ojos közelében van, onnan csak 2-3 perc, de valamiért kevesen tudnak róla. Egyetlen meglehetősen idegesítő pár volt csak ott, elképesztő, mit összemórikálta magát a hölgy, de azért tudtam kicsit nyugiban nézelődni és fotózni (ez se olcsó, belépő 250 peso, délután 5-ig van nyitva).
Ezzel véget is ért a yucatáni körút- másnap visszavezettem az autót Playa del Carmenbe, elbuszoztam a cancuni reptérre és irány Mexikóváros… de az már egy másik beszámoló lesz!
Praktikus információk
Autóbérlés
Nem állítom, hogy nem voltam kicsit betojva, hogy egyedül nőként vezessek Mexikóban, de annyira nem féltem tőle, hogy bevállaljak inkább szervezett utazást vagy akár tömegközlekedést – túlságosan szeretem az önálló autós utak adta szabadságot, amikor tényleg ott és akkor állok meg, ahol és amikor akarok.
Az autónak a nagy szabadságon túl további előnyei is vannak: el lehet menekülni a Mexikóban mindig, mindenütt jelen levő zajtól. Ha buszokkal utaztam volna, ott mindig üvöltött volna film és/vagy zene és akkor kénytelen lettem volna mindig belvárosban aludni, ahol szintén lehetetlen a zaj elöl menekülni. Autóval azért könnyebb, mert ott nem kötelező a rádió és külvárosi szállás is jó.
Mexikóban vannak fizetős utak is, méghozzá meglehetősen drágák. Szerintem másfél-két órás út alatt nem érdemes ilyenre felhajtani és hosszabb utazás során is érdemes kiszámolni a waze-vel, mennyi időt spórolunk meg. A nem fizetős utak is elég jók, úgyhogy lehet, hogy maximum 10 percet nyer az ember, azért meg nem érdemes ezreket fizetni.
Sajnos nagyon drága megoldás az, ha nem ugyanott adja le az ember az autót, ahol felvette. Ezért döntöttem úgy, hogy teszek egy kört Yucatán-félszigeten és egy másikat Mexikóváros környékén. Így a 11 napos első kör 180 ezer, míg a 10 napos második kör 120 ezer Ft lett. Ha át akartam volna vezetni Cancunból Mexikóvárosba, akkor 300 ezer helyett 600 ezer alatt nem úsztam volna meg. Így sajnos kimaradt Oxaca és még egy-két érdekes hely, de hát muszáj volt ezeket a költségeket is mérlegre tenni. Ennél egyébként 30-40 százalékkal olcsóbb bérlési lehetőségek is voltak, de azoknak olyan gyatra értékelésük volt, hogy nem akartam parázni rajtuk.
Mexikóban nemcsak rendőrből van sok, de fekvőrendőrből is. Általában jelölve vannak, de nem mindig, úgyhogy éberen kell vezetni. Vannak kíméletesek, de vannak elég durván kialakítottak is, amin fájdalmas gyorsan áthaladni.
A tankolásra is az a szabály vonatkozik, mint az utazások során a pisilésre: nem akkor megy az ember, amikor kell, hanem amikor lehetőség van rá. Elég hosszú szakaszok vannak kút nélkül, úgyhogy ha már csak félig a tank és jön egy kút, érdemes feltölteni. Egy liter benzin jelenleg 21.90 peso (340 forint).
Beszámolók alapján régen sok olyan csalás volt, hogy nem nullázták le a kutat és így átverték a figyelmetlen turistákat. Nem tudom, így van-e, de most minden egyes tankoláskor nagyon hangsúlyosan mutatta a kútkezelő, hogy nullán van a számláló. Mindig a kezelő tankol.
A sofőrök aránylag normálisan vezetnek. Annyi eltéréssel, hogy ha előzni akarnak, akkor az nem szempont, hogy elférnek-e. Elindulnak, és ha necces, az előzendő és a szembejövő autó lehúzódik, azaz három sávot csinálnak a kettőből, pont mint Albániában. Nem érdemes ezen rugózni, a testi épség és lelki nyugalom érdekében célszerű alkalmazkodni.
Repülőút
Budapestről az Air France járatával érkeztem Cancunba párizsi átszállással. Van egy zseniális dolog a párizsi reptéren, amit sehol máshol nem láttam még: az üzleti váróban lehetőség van egy 20 perces, ingyenes arckezelésre. Elmondani nem tudom, mennyire jól esik egy hosszú repülőút előtt egy kényeztető arcmasszázs mindenféle finom hidratáló krémekkel. Imádom!
Néhány hír az Air France háza tájékáról, amiről talán nem hallottatok:
* Ami mindenkinek mostanság a legfontosabb: a jegyek külön díj nélkül módosíthatóak vagy visszatéríthetőek, amennyiben az utazás meghiúsul
* Szintén a járvánnyal kapcsolatos, hogy a „Ready to Fly” ingyenes, egyes úti céloknál elérhető szolgáltatással az Air France csapat gondoskodik arról, hogy az utasok az indulás előtt leellenőrizzek, hogy minden szükséges egészségügyi dokumentummal rendelkeznek-e az utazáshoz.
* 2021 szeptemberében a Skytrax az Air France-ot választotta Európa legjobb légitársaságává
* Egy új megmérettetés a covid óta a Skytrax berkeiben az, mennyire figyelnek oda a légitársaságok a járványügyi előírásokra. Az Air France megkapta az Excellence Award-ot – ha fontos számotokra ez a szempont, itt találni, mely légitársaságok voltak a legjobbak.
* És amit a fotón láttok: az üzleti osztály utasai mindig kapnak egy kis kényelmi csomagot. Az Air France-nál ez most már újrahasznosított anyagból készül és arra is figyeltek, hogy a benne levő toll és fogkefe is környezetkímélő legyen: nem műanyagból, hanem kukoricakeményítőből készültek.
Beutazási feltételek
Vízumra nincs szükség, oltást nem néznek, tesztet nem kérnek.
Nyelv
Mexikóban ugyebár a spanyolt beszélik, és nagyon kevesen tudnak angolul. A legjobb, amit tanácsolhatok, megtanulni előre a legfontosabb kifejezéseket és venni egy helyi SIM kártyát, hogy a google fordító mindig kéznél legyen.
Pénz
A devizájuk a mexikói peso. Bár sok helyen elfogadnak kártyát, azért kell hozni készpénzt, mert kisebb üzletekben, hotelekben inkább azt preferálják. Jelenleg egy dollár kb 19.50 peso. Dollárt, eurót nem fogadják el, muszáj váltani.
Időeltolódás
Mexikó legnagyobb része a GMT mínusz 6 óra időzónában van, de nem az egész – például amikor Cancunból elutaztam Valladolidba, máris át kellett állítani az órát.
Hotelek
Átlagosan 500 pesot (kb. 7.700 Ft) fizettem egy éjszakáért, mindig fürdőszobás szobám volt. Nem olyan olcsó, mint Délkelet-Ázsia, de nem is olyan drága, mint mondjuk Costa Rica vagy Chile.
Sok helyen csak lepedőt adnak, takarót nem. Ha nem is olyan rettenetes a helyzet, mint mondjuk Szicíliában, ahol nincs télen fűtés és meg lehet fagyni, azért éjszakára itt is lehűl és kicsit kevés az a lepedő. De mivel erről olvastam sok hotelértékelésben, én hoztam egy kis plédet.
A hotelekben (de éttermekben, látnivalóknál is) általában ott a felirat, hogy tilos a WC-be dobni a papírt. Nincs a csatornahálózat a helyzet magaslatán, úgyhogy érdemes ezt betartani, hogy a következő kuncsaftot ne eldugult WC várja – mindig ott van egy szemeteskosár, azt kell erre használni.
Üzletek
Minden sarkon van két OXXO bolt, aminek először nagyon örültem. Később már kevésbé, mert rájöttem, hogy a palackos vizet kivéve semmi nincs ott, amit én megennék. Se friss pékáru, se zöldség, se gyümölcs, de még natúr joghurt se: csak csupa cukros, egészségtelen holmi.
Aldi/Lidl méretű üzleteket én nem láttam. Nagy Tesco méretűt néha, pl. Campechében a La Mega vagy Tulumban az Aki.
Éttermek
Nem meglepő, hogy a legdrágább éttermek a felkapott tengerparti helyeken vannak: Cancun, Tulum és Playa del Carmen turistacsapásain. A többi városban jóval olcsóbban lehet étkezni beülős helyeken, de még kedvezőbb áron lehet falatozni utcai árusoknál. Alapszabály, hogy utcán azt kell enni, ami ott sül ki a szemünk előtt, az biztos friss, attól nem lesz senki beteg. Cukorbetegek, IR-esek teljes kiőrlésű dolgokat vagy cukormentes kekszeket ne is keressenek, ilyenekről errefelé nem is hallottak. Sok szálláson csak nekem nem való reggeliféle volt, mint fehér kenyér, müzli, stb – ilyenkor vettem a boltban tojást és ha volt konyha, megcsináltam én, vagy megkértem őket, hogy süssék meg nekem, és ezt ettem szintén boltban vett zöldséggel. Ebédre, vacsorára mindig volt valami hús- vagy halféle. Saláta nagyon ritka, de mindenhol van guacamole, általában azt kértem köretnek:-)
Mobil
Jó lefedettsége van a Telcelnek, én náluk vettem egy hónapra érvényes kártyát. Többféle csomag van, attól függően hány napra érvényes és mennyi adatforgalom van benne – jellemzően a social media (facebook, instagram, whatsapp) korlátlan! Hálózati lefedettség gyakran egyáltalán nincs a nagyvárosokon kívül, úgyhogy a maps.me-t mindenképp érdemes telepíteni.
Elektromos csatlakozó
Olyan konnektor van, mint Amerikában, úgyhogy kell átalakító.
Egészség, covid, biztosítás, biztonság
Kötelező oltás nincs. Malária nem gyakori, én nem szedtem semmit, amikor erdősebb helyekre mentem, akkor inkább hosszú nadrágot viseltem és időnként használtam szúnyogirtót. Csapvizet nem ittam, a palackos víz mindenhol elérhető.
Repülőgépen, buszokon, tömegközlekedésen és üzletekben kötelező a maszk. Utcán nem jellemző. Éttermekben bárki fogyaszthat, szállodákban bárki megszállhat, nem néznek oltásokat.
Manapság a biztosítással kapcsolatban az első számú elvárás, hogy fedezze a covid-dal kapcsolatos költségeket, az utazás bebukását, stb. Én a Heymondonál találtam ilyet, interneten kötöttem, mivel sokat utazok, egész évest.
Az utazás során én végig biztonságban éreztem magam, egyedül vezető nőként is. Nem volt semmi atrocitás, beszólás, lehúzás, ilyesmi. Jellemzően itt nem bántják a turistákat, a közelmúlt fatális eseményei mind úgy történtek, hogy a turisták rosszkor voltak rossz helyen és véletlen keveredtek be drogos leszámolásokba.
Maja rommező toplista
Általános tanács: hacsak lehet, ne vasárnapra időzítse senki a maja romok felkeresését, mert akkor a mexikóiak ingyen mehetnek be és ahol limitált számú látogatót fogadnak, lehet, hogy már délre telt ház lesz. Az én „rangsorom” a következő:
Mayapan
Jó: kevés látogató, nagyon különleges hangulat, sokféle megmászható épület, a legjobb ár-érték arány (60 peso)
Uxmal
Jó: nagy terület, talán a legdíszesebb épületek, relatíve kevés látogató, egyértelmű jelzések
Rossz: gyakorlatilag kordonok közt kell sétálni, nemhogy mászni nem lehet semmire, de sokhoz közel menni se, viszonylag magas belépő
Calakmul
Jó: igazi dzsungel hangulat majmokkal, nagy megmászható piramisok fantasztikus panorámával, kevés látogató, nem vészesen drága
Rossz: nehéz megközelíteni, tömegközlekedéssel nem is lehet
Dzibanché és Kinichá
Jó: Dzibanché lenyűgözően vad, sok épület Angkorra emlékeztet, ahogy kinőnek a fák az épületek tetejéről és oldalából. Kinichá csak egyetlen nagyobb épület, de ez volt az egyedüli hely, ahol teljesen egyedül lehettem.
Rossz: Elég vacak út vezet hozzájuk autóval, de azért nem kell terepjáró, tömegközlekedés viszont semmi.
Kohunlich
Jó: csodás erdei környezet, nagyon szépen karbantartott rommező, viszonylag kevés látogató, alacsony belépő
Rossz: nincs nagy piramis, tömegközlekedéssel elérhetetlen
Chichen Itza
Jó: nem véletlen a leghíresebb, lenyűgöző épületek és a legnagyobb labdajáték-mező; könnyen megközelíthető a tengerparti nyaralóhelyekről
Rossz: nagyon sok turista, rengeteg árus a területen, akik ráadásul rettentő zajosak, szinte vurstli hangulat van
Tulum
Jó: az egyetlen tengerparti romterület, meglepően olcsó
Rossz: sok a turista, nincs igazán magas piramis, minden kordon mögött van
Ek Balam
Jó: romantikus erdei környezet, kevés látogató, megmászható piramis szuper kilátással
Rossz: ár-érték arányban a leggyengébb, viszonylag kis terület 495 pesoért
Hozzátenném még, hogy az első, 1996-os látogatásom során Palenque-ben is jártam és az nekem életem egyik legkülönlegesebb élménye volt (részben a rommezőnek, részben más tényezőknek köszönhetően). Most direkt nem mentem el, mert nem akartam átírni az agyamban ezt a „memóriakártyát”, de így is biztos vagyok benne, hogy ha elmentem volna, az lenne a toplista első helyén, annyira varázslatos hely.
Utószó
Hasznosak voltak a fentiek? Szívesen olvasol ilyen útleírásokat, tippeket? Ha igen, és nem lenne ellenedre valamivel viszonozni a blogba fektetett munkámat, könnyen megteheted úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha itt a weblap jobb sávjában (mobilos verzióban a lap alján) levő booking.com kockában keresel szállást, azaz itt ütöd be, hova és mikor utaznál, a rendszer ugyanoda navigál, mintha közvetlenül írtad volna be az adatokat ezen a lapon. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, booking-on a genius kedvezményed is megmarad, de a rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot. Minden nap több órát töltök gép előtt, hogy ilyen ingyenes tartalmat írjak nektek és nem állnak mögöttem szponzorok, azaz ez amolyan lelkes “közszolgálat”:-). A számodra költségmentes támogatásod nekem további utakat tesz lehetővé és ígérem, azokról is hasznos beszámolók készülnek majd!:-)
Az utazáshoz a repülőjegyet régi kedves együttműködő partnerem, az Air France biztosította, amit ezúton is nagyon köszönök!